„Aki nem ismeri múltját, nem értheti a jelent, amely a jövőnek hordozója”

Tamási Áron, neves székely író olyat tudott írni, ami száz év múlva, sőt napjainkban is teljesen időtálló. Gondolatán felbuzdulva történelmi előadást szerveztünk a helyi fiatalság számára.

Szepsi város és a Bódva völgye múltját és kultúráját városunk szülötte, Bodos Zoltán helytörténész és városi képviselő mutatta be. Az összejövetel szeptember 27-én valósult meg és 32 érdeklődő vett rész rajta.

Megtudhattuk, hogy Szepsi történelme egészen az 1200-as évekig nyúlik vissza. A városban iparos céhek is működtek, mint például a kerékgyártók, csizmadiák és kovácsok. Ezen mesterségeknek ereklyéit a városi néprajzi múzeumban őrzik. A kereskedők tevékenysége által fejlett borkultúra is létezett nálunk, melynek a Szepsi Laczkó Máté Bormúzeum állít emléket.

Régiónk történetének ismerete kulcsfontosságú identitástudatunk megőrzésében. Ezért tartjuk fontosnak az ilyen és hasonló rendezvények szervezését, amelyek az anyaország támogatása nélkül nem valósulhatnának meg.

A rendezvény a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásának köszönhetően valósult meg, a „Közösségépítés Szepsi városában 2019“ elnevezésű projekterv részeként.